Elismeréssel és némi irigységgel telve olvasom azokat a történeteket,
amelyek idősebb gyári állapotú autókról szólnak, legyenek ezek, akár a
hosszú idő alatt eredeti állapotban megőrzött, akár hosszas munkával
restaurált autók. Ilyenkor általában eljátszom a gondolattal milyen
volna, ha én is birtokolnék egy ilyet. Racionális érvek mentén ezeket az
ábrándokat hamar kiürítem a fejemből, de egy fél évvel ezelőtt kicsit
tovább is eljátszottam a lehetőséggel. Megvettem életem harmadik első
autóját a kéket. Az első első a fehér volt, a második első a piros.
Előbbit nem én vettem és csak később került a nevemre, utóbbit már én
vettem ugyan, de soha sem volt a nevemen. A használat jelentős része
mindkettő esetében hozzám kötődik. A kék tehát a harmadik első, amit én
vettem és az én nevemen is van. Persze a kék nem egy i500, de a 2.2-es
benzines motor sem igazán elterjedt idehaza, ráadásul egy-két apróbb
hibát leszámítva meglehetősen szép állapotban sikerült hozzájutni.
Néhány hét töprengés után azonban letettem róla, hogy megtartsam a gyári
állapotát. Most kivételesen nem az észérvek győztek, hanem az érzelmek.
Arra jöttem rá olyan ez mint egy szép, de kényelmetlen cipő. Meg lehet
vele jelenni, de mégiscsak szorítja az ember lábát, és előtt-utóbb
kiábrándulok belőle. Nem marad más hátra átalakítom. :)
Nem, nem dőlt meg az az általam is sokszor hangoztatott állítás,
miszerint olyan autót kell venni ami megfelel az igényeknek, mert ez
akár nagyságrenddel gazdaságosabb megoldás, mint egy eleinte kedvezőbb
árú utólagos faragása. Ebben az esetben azonban olyan igényeket
támaszottam, aminek maradéktalanul nem igazán felelt meg semmi.
Mindenképp lejjebb kellett adnom az elvárásaimból, de még így is csak
néhány típus jöhetett szóba, amikből a kínálat is meglehetősen szegényes
a hazai piacon. Két alaptézis volt a vásárlás során. Érje el legalább a
piros dinamikáját, és fiatalodjon néhány évet. Mivel a dinamikát
alapvetően az autó tömege és a teljesítménye (motor lökettérfogata)
határozza meg és a fiatalabb autó ezen évjáratokat tekintve mindenképpen
nehezebb (itt
van egy jó cikk róla), elkerülhetetlen volt a nagy köbcentis motor.
Dízelről sokan sok helyen lebeszéltek, ezért maradt a régi bevált N/A.
Természetesen sok egyéb meghatározó paramétert kellett figyelembe venni
(fizikai méretek, üzemeltetési gazdaságosság, vételár, stb...), így ezek
mentén próbáltam az optimumra törekedni. Több, mint 4 hónap telt el az
"autót akarok venni" elhatározás és a tényleges vásárlás között, az
utolsó hónapokban a hirdetések naponta többszöri átnézésével és az
igények számtalan alkalommal történő nulláról való újrakalibrálásával.
Ember tervez...
A dinamikát sajnos nem sikerült tartani. Az autó 100 felett ugyan
tisztességesen megy, de alatta meglehetősen lomha a piroshoz képest.
Meglepő a párhuzam, de pontosan ugyanezt éreztem, amikor a fehérből
átültem a pirosba. Nem vitás honnan ered a probléma. Több mint 200kg-val
nehezebb, mint a piros és több mint 400-al, mint a fehér volt. Az
átalakítás vezérfonalát tehát a tömegcsökkentés adja majd. Nem lesz
egyszerű és jelenleg nem is tudom még hova tudok reálisan eljutni, de
nem sietek és hosszú távra tervezek. Az viszont biztos, hogy olyan
kompromisszumokat nem vállalok be vele mint a fehérrel tettem. Teljes
mértékben road legal marad, és a vezetési élmény sem az egyetlen
szempont.
A blogban a kékkel kapcsolatos egyéb dolgokról is szó lesz.
A vétel utáni állapot:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése